Veresi Futókör

Történetek a Veresi Futókör életéből

A Veresi Futókörről

2015. június 26. 21:22 - TKZsofi

A Veresi Futókör lelkes veresegyházi illetve környékbeli amatőr futókból áll. A korábban csak néhány tagot számláló csoport mára egy folyamatosan és dinamikusan növekvő közösséggé nőtte ki magát, amelyhez minden héten, szinte minden edzésen újabb és újabb futók csatlakoznak.  

Ez írta rólunk a Spuri futómagazin:

“Már az első futáson öten voltak, s a következő tíz hónapban csaknem százan futottak velük. Jelenleg már hetente háromszor tartanak közös edzést, esetenként húsz-harminc fővel véve birtokba Veresegyház összes utcáját és a környező erdőket. A Veresi Futókörnek keresztelt alakulatban minden korosztály és szint megtalálható, kezdőktől a többszörös maratonistáig, de legnagyobb létszámban a 30-45 közöttiek vannak. Indulásuk óta több mint százhuszonöt közös futáson estek túl, és több 10.000 kilométert tettek meg.

Röpke tíz hónap alatt egymásnak ismeretlen emberekből baráti futóközösség jött létre, ahol nem csak a futásban, hanem az élet más területein is számíthatnak egymásra a tagok.”

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://veresi-futokor.blog.hu/api/trackback/id/tr627576060
süti beállítások módosítása