Már-már rutinos versenyzőként készülhetett a futókör több tagja is a K&H júniusi félmaratoni versenyére, de a szokásos versenydrukkos izgalomba ezúttal némi félelem is vegyült. A verseny napjára ugyanis a meteorológiai szolgálat hőségriadót hirdetett. Pofátlan módon hidegfrontot meg másnapra. Azt hiszem bárki nyugodt szívvel elcserélte volna a két napot, másnap tényleg esett vagy 10 fokot hőmérséklet, de az időjárás ismét gonosz viccet űzött a futókkal, így egyéni csúcsok megdöntésére ezen a napon esély sem volt.

Én speciel jóban vagyok a hőséggel, ha nem is kimondottan szeretek 30-35 fokban futni, de időnként szívesen veszem a kihívást, és nem mellesleg imádom hallgatni a futókörös hölgyek siratóasszonyos panaszkodását, hogy jajj már megint milyen meleg van. :) Néhány jól irányzott edzés a hőségben nekem nagyjából kétszer annyit ér mint egy átlagfutás kellemes időben, a hatása nálam kb olyan mint amikor sima terep helyett emelkedőkön gyakorol az ember. Ezért a verseny előtt tudatosan mentem ki néhány alkalommal a melegbe futni, 30 fokban 12-15 km-es távokon teszteltem a pulzusomat, amit nem engedtem 150 fölé emelkedni. Gondoltam, ha a verseny alatt is ezt a stratégiát követem, komoly baj nem érhet. Időeredmény meg eleve nem érdekelt, az idei edzésmennyiségem messze nem éri el azt a szintet, amivel egyéni csúcsokat lehetne döntögetni.

Aztán eljött a verseny napja, összegyűltünk a szokásos helyen a városligeti óra alatt, és a korábbiaktól eltérően szinte mindenki hátizsákjából előkerült 1-2 adag gél, magnézium és energia shot – vagy valami hasonló, gondolom mindenkinél legális készítmények voltak – hogy a hőség során elveszített ásványi anyagokat gyorsan pótolni tudjuk. Én általában nem használok ilyen kiegészítőket, leszámítva a hosszabb futások utáni regeneráló géleket, azok tényleg marha jók, a versenyeken víz és max. banán az, amit rendszerint magamba szoktam tömni, de ezúttal az én rajtszámtartó övemben is ott fityegett pár ampulla energiatöltet. A tervem az volt, hogy legrosszabb esetben, ami azt jelenti, hogy tényleg 30 fok felett leszek a hőmérséklet, körönként, azaz 7 km-erenként magampa szippantok egy adagot, és akkor megtettem mindent az elektrolit háztartásom karbantartása érdekében. 

Hát a rajtra a hőmérséklet már magasan meghaladta a 30 fokot, nem tudom, hogy mennyi volt pontosan, de ahogy a forró betonon ácsorogtunk sokadmagammal, a szokásos elfutok a világvégéig versenyhangulat szépen lassan átcsapott a walking dead posztapokaliptikus világának atmoszférájába, ahol mindenki a túlélési esélyeit kezdte el latolgatni. Ez a párhuzam úgy 60-90 perccel később a futók és a sorozatbéli élőhalottak mozgásában és zihálásában is egyre inkább felfedezhetővé vált. A rajt előtt még biztos, ami biztos rákérdeztem Anettnél, hogy a szokásos vidám beköszönő szelfivideóját nem akarja-e megcsinálni, amire csak annyi volt a gyors csípőválasz, hogy ha akarom, csináljam meg én, neki ebben a rohadt melegben éppen nincs semmi mondanivalója. Nem akartam.

Elrajtolt a futam, mi pedig elkezdtük az előre egyezetett, szigorúan konzervatív tempójú 6:30 körüli futásunkat. A célom, hogy 150 fölé nem engedem a pulzusomat már az első percben szertefoszlott, hiszen a meleg hatására a pulzusom nyugalmi – séta – állapotban 160 közelébe kúszott, így gyorsan módosítottam egy 10-est a céltartományon. Felfelé. Aztán kb 500 méternél jött, ami még nem volt. Ahogy a hőség visszacsapott az arcomba a forró betonon – vagy kövön, már nem tudom mi volt az – megszédültem, és erősen elkezdtem balra húzni, mint egy kitört kerekű autó. Kicsit lemaradtam a többiektől, és hál Istennek a szédülés ahogy jött el is ment, de komoly jelzés volt már az elején, hogy oda kell figyelni.

A lányokkal kimondottan jó hangulatban róttuk a 6:30 és 7:00 közötti kilométereket, és ahogy előzetesen megállapodtunk, minden frissítőpontnál szigorúan megálltunk, és végigettük-ittuk a menüt. És frissítőpontokból nem volt hiány, az eredetileg tervezett állomásokat a BSI még megfejelte néhány extra vízvételi lehetőséggel, zuhannyal, miegymással így körönként legalább 3 helyen is tudtunk menüzni egyet, ami azt jelentette, hogy 2-3 kilométerenként mindig volt valami harapni vagy kortyolgatni (inkább vedelni) való. Mi pedig ezúttal tényleg leettük-ittuk a nevezési díjunkat, én komolyan mondom ennyi folyadékot életembe nem döntöttem magamba, és ha hozzáteszem, hogy egy csepp sem ott távozott ahol általában szokott, azt hiszem tényleg elképzelhető milyen meleg volt. Egyébként hallani információt 33-35 meg 38 fokról is, nyilván az emberek ilyenkor szeretnek túlozni egy kicsit, de ha csak a legalacsonyabb méréseknek is hiszünk, akkor is brutális idő volt.

Ami pedig az infrastruktúrát illeti. Ahogy említettem, a frissítőpontok száma több mint ideális volt. A kijelölt pálya viszont messze nem az, folyamatosan nézni kell hova lép az ember, mert a boka könnyen kifordul, olyan kátyús végig a terep, másrészt nagyon sok a visszafordító, ami eleve lehetetlenné teszi, hogy egyenletes tempóban fusson az ember. Egyébként a körözgetéssel nekem spec nagy bajom nem volt, nem találtam unalmasnak, kiváltképp, hogy így a szurkolók sokkal koncentráltabban voltak jelen, mint egy egykörös félmaratoni versenynél, ahol akárhogy is nézzük, nemcsak a mezőny, hanem a szurkolók is jobban széthúzódnak. A váltófutóknak is sokkal könnyebb az életük, mert egy helyről indul és vált mindenki, így a logisztika is sokkal egyszerűbb. De visszatérve a szurkolókra, ez a része a versenynek kiemelkedő volt. Folyamatosan buzdítottak, szurkoltak, kiabáltak, zenéltek, és itt külön köszönet a Veresi Futókör ezúttal nem futó tagjainak, mert bennem bizony komoly energiákat szabadított fel a látványuk. Nálam egészen konkrétan mindig egy adrenalinlöket volt, amikor tudtam, hogy na, a következő kanyar után megint ott vannak Pistiék, és lehet egyet újra pacsizni. És erre a plusz energiára szükség is volt.

Én általában óvatos duhaj vagyok, verseny feléig általában nyugger futást mutatok be, és ha a felénél még mindig jó állapotban érzem magam, akkor elkezdek szépen rákapcsolni. Ezúttal sem volt ez másképp, 10 km környékén elköszöntem a lányoktól, és átváltottam a saját tempómra. A vége előtt röviddel kezdtem érezni, hogy ez más időben lehet, hogy működik, de ebben a rohadt nagy melegben nem az igazi, így az utolsó pár km az igencsak lihegősre sikerült. Főleg hogy közben beértem Robit, aki odabökte, hogy te az utolsó párszáz métert húzzuk már meg. Mondom kösz, én addigra már a földön húztam a nyelvem, de nekiiramodtunk, és kéz a kézben futottunk be a célba! Aki ezen a versenyen futott egy darabig biztosan nem felejti el, és bár azt hittem, hogy ezen a napon a mentőknek több dolguk lesz, mint egy átlagos versenyen, én személy szerint egy darab embert nem láttam megfeküdve a napon, ami azt jelenti, hogy mindenki komolyan vette a körülményeket. Külön öröm, hogy a Veresi Futókörből mindenkinek sikerült célba érnie, még ha időnként aggódtunk is a többiekért, mindenki profi futó módjára hozta le ezt a nem mindennapi versenyt. A BSI erre az évre igaz csak egy brutálfutást tervezett, de akaratukon kívül idő előtt sikerült duplázniuk. Mindenesetre, ha legközelebb extrém túlélőfutáson indulok, szeretném, ha az az én döntésem lenne. :)

Tanulságok, jó tanácsok:

• Fuss pulzusmérővel. Annál jobb visszajelzés az aktuális állapotodról nincs, ami ilyen hőségben aranyat ér.
• Ne ilyenkor akarj csúcsot dönteni! Egy csúcs mindenképpen lesz, az pedig az átlagpulzusod, és egy versenyre egy rekord bőségesen elég.
• Ne fusd el az elejét! Aranyszabály, mindig mindenhol elmondják. Nem érdemes az elején nagy tempóval indulókkal lépést tartani, egy részükkel úgyis találkozol majd, ott fognak feküdni az út szélén.
• Egyél-igyál mindenhol! Ilyen melegben az ásványi anyagok visszapótolása a legfontosabb.
• Ne fuss feketében! Én a mai napig nem értem miért erőltetik (lásd Nike Félmaraton 2012 technikai póló), jól néz ki meg minden, de ilyenkor felér az öngyilkossággal.
• Ne fuss az ajándékpólóban sem! Melegben amúgy is komoly mennyiséget izzad az ember, de a vastag pamutpóló ráadásul annyira rátapad a testre, hogy erős diszkomfort érzésed lesz.
• Ne fuss vászon vagy pamutnadrágban, főleg ha lány vagy! Az izzadtság komoly mennyiség keletkezik a combok belső felén, és nincs annál komikusabb látvány, mint amikor hátulról úgy néz ki az ember, mint aki konkrétan behugyozott.
• Mosolyogj! Főleg ha fotóst látsz! A futás után úgyis az lesz az első dolgod, hogy próbálod magad megkeresni a versenyről készített képeken, és nincs is rosszabb érzés annál, mint amikor csak olyan képet találsz magadról, ahol olyan az arcod, mint amikor szorulásod van. Nem Facebook kompatibilis.
• Segíts másokon! Néhány bátorító szó neked is jól esik, ha éppen bajban vagy, lehet, hogy mást is pont az a két kedves mondat lök át a holtponton.